Indonézia közelebbről

Az elmúlt héten rengeteg dolog történt velem, amit meg lehetett volna említeni, azonban egy külön poszthoz egyik sem volt olyan hosszadalmas. 1 hét eltelte után úgy gondolom, hogy nem ártana valami összefoglalót írni, hiszen azért ezek olyan élmények voltak, amiket mindenképp meg akarok veletek osztani, mert kedves volt számomra.

Mint megszokhattam már, a promóciók során a legtöbb diák félénk, nem mer angolul beszélni, így túl sok kérdésre nem számítok sohasem. 90%-ban találkozok olyan kérdésekkel, hogy miért választottam Indonéziát, mit gondolok Indonéziáról és az itt lévő emberekről, és mi a kedvenc ételem. Ennél speciálisabb kérdést ritkán kapok, talán heti 1-2 alkalommal. Az SMA Negeri 112-es iskolában viszont megkaptam az eddigi 1 hónapom során legfurább kérését: énekeljek valamit magyarul. Hát mondom nekem nagyon rossz hangom van, úgyhogy jobban járnának, ha nem kérnének tőlem ilyet :D mondták, hogy nem baj az, így végezetül elénekeltem a Tavaszi szelet. A gyerekek örültek, és remélhetőleg Fatir is, akivel épp promóztam, hiszen nem túl sok kollegám fogja hallani az én kis énekes hangomat :D  

Csütörtök este kaptam meghívást egy vacsorára, ami egy hihetetlenül gyönyörű helyen volt: egy tóval tele hallal, és faházakkal. 

Nagyon hangulatos volt a dolog, és a társaság is jó volt. Megismertem több embert is, viszont a nevekre már, ha vernének sem tudnék visszaemlékezni. A halakkal elég sokat játszottam, az elején kaját dobáltam be nekik, aztán bedugtam nekik az ujjamat, mire azt is elkezdték kapdosni. Olyan érzés volt, mintha a macska nyelvét simogatnám. Aztán bedugtam a lábamat is, jó kis kényeztetés volt :D A vacsora isteni volt, minden a tengerből jött kb. Őszintén szólva nekem a sült királyrák volt a favorit. Sajnos csak 1 jutott belőle, pedig Isten bizony meg bírtam volna enni egyedül is a tányéron lévő 5 darabot. Aztán volt mindenféle hal, amikbe belekóstolgattam, de nem mertem túl sokat enni egyikből sem a szálkák miatt.

Aztán elhívtak az egyik legnagyobb plázába, a Grand Indonesiába. Éppen egy táncbemutató volt, úgyhogy kaptam a fejem a dologra és egyből igent is mondtam. El is hívtam a magyar lányt, Ildit, aki Darmasiswával van Indonéziában. Egy másik indonéz barátnőm is eljött, úgyhogy összejöttünk páran, pontosabban 8-an :) Itt el kell, hogy mondjam, hogy a legtöbb indonéz nem szeret egyedül menni akárhova is. Akárhányszor elhívtam valakit, mindig feljött a kérdés, hogy nem probléma-e, ha hoznak magukkal valakit. Legközelebb nem leszek ennyire naiv, és csak 1-1 embert kérdezek meg először, hogy el akarnak-e jönni, ugyanis most sem számítottam a 8 személyes csoportra. Ennek ellenére én jól éreztem magam, és végre beszélhettem magyarul is :) A táncbemutató pedig nagyon jó és látványos volt, a végén pedig sikerült is elkapni néhány fellépőt és fényképezkedni velük. Valamint a 2014-es év nyerteseivel is sikerült 1 képre kerülni.

Végül, de nem utolsósorban kipróbáltam a luwak kávét, ami állítólag a világ legdrágább kávéja. Én inkább azt mondanám, hogy a világ egyik legdrágább kávéja, ugyanis egy csésze 89 ezer rúpiába (1780 Forint) került. Azt hittem, hogy ezért az árért már a csészét is megkapom, a teteje ugyanis nagyon bejött. De hát sajnos nem. Amúgy a kávé nem akkora nagy szám, keserű, még annak ellenére is, hogy beletettem 2 kis tasaknyi cukrot. Úgyhogy ki lett próbálva, ezek után viszont nem fogom a pénzemet erre költeni :D

Ennyit a hétről. Következő bejegyzésben írok nektek a lakásproblémáimról, és a szülinapi bulimról.