4 óra alvás után kezdetét vette az utolsó napunk. Este 11kor
nekivágtunk a 2 órás útnak az Ijen kráterhez Banyuwangiból. Na már most az a 2
óra lerövidült kb. 1 órára, így fél 1kor már bőven ott voltunk. Jegyet nem
lehetett venni, ugyanis az iroda 2-3 körül nyit csak ki. Így hát megpróbáltunk
aludni a kocsiban, nekem kevés sikerrel ment.
Természetesen itt is megvolt a „bulé ár”: míg a helyieknek 5
ezer rúpia volt a beugró, a külföldieknek 100 ezer. Aztán jött az infó, hogy a
jegyvétel könnyű dolog, de a bejutás annyira már nem, mert a jegyet egyenként
fel kell mutatni. Éreztem, hogy itt nem lesz olyan könnyű a dolog. Az érzésem
be is jött, hiába mutatta fel az indonéz emberünk a 7 jegyet összefogva, egyből
leállítottak engem és a szingapúri lányt, hogy mi aztán nem vagyunk indonézek.
Bezzeg a 2 maláj srác mindenhol átment az ellenőrzésen :D Hiába mutogattam a
gyakornoki kártyámat, rám sem bagóztak, hanem visszaküldtek az irodához.
Addigra szépen előkutattam a szétázott levelemet is az iskolától és indonézül
mondtam a hapsikámnak, hogy gyakornok vagyok Jakartában, és nekem igenis kijár
a helyi jegy. Megnézegette a papírom, a kártyám, aztán visszaadta őket, hogy
oké, mehetek. Jue sajnos nem járt így, mutogatta a szingapúri diákját, de kb.
mindenki tudta, hogy azzal ő nem fog megmenekülni.
Kezdetét vette a 3 kilométeres túra, ami annyira nem hangzik
soknak, de sok volt :D ugyanis azt a 3 kilométert vagy 80 fokos emelkedőn
kellett megtenni, ami ráadásul tele volt homokkal, úgyhogy csúszott is.
Másfél-2 óra alatt fel is értünk a tetejére, ahol elénk tárult a tó látványa,
és a kék tűz.
A kőzet ugyanis szulfát, a kék tűz pedig a szulfát és a tó
érintkezéséből jön létre. Elvileg minden reggel lehet látni kb. hajnali fél
6ig.
Itt amúgy sokkal hidegebb volt, mint a Bromon, itt már fel
kellett vennem a 2. pulcsimat is, és még úgy is fáztam a kráter tetején.
Éreztem is, hogy ebből torokfájás lesz. Habár nagyon fájni nem fáj a torkom,
Dion rákérdezett itthon, hogy jól vagyok-e, mert fura a hangom. Az izomlázat
viszont itt már nem úsztam meg, másnap a seggem nagyon fájt, és menni is alig
bírtam. Ennél jobb már csak a promóció volt, amikor lépcsőzni kellett a 2.
emeletre az egyik középiskolában.
Úgy terveztük, hogy 9-10 óra körül indulunk vissza
Surabayába, és 5-6 óra kell az úthoz. Mivel elég korán lejöttünk a kráterről,
úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk reggelizni Banyuwangiba és elvisszük a
fiúkat a kikötőhöz, ugyanis ők mentek tovább Balira. 10kor pedig valóban indultunk
vissza Surabayába, azonban már Probolinggo előtt kiderült, hogy nem biztos,
hogy elég lesz az az idő. Riskának ugyanis 17:50kor indult a vonata, előtte
viszont engem akartak letenni a repülőtérnél, mert éppen útban volt. Úgyhogy
Aji, a sofőrünk elkezdett száguldozni kb. az utakon, sorra cikkcakkozott a
kocsik között, úgyhogy elneveztem azt a délutánt Probolinggo Driftnek.
Szerencsére sikerült odaérnem a repülőtérre időben, és még Riska is elérte a
vonatát, 3 percen múlott neki az egész :D
Mostanában minden repülésnél felmerül valami sztori, most
sem történt kivétel :D Itt kivételesen onnan indult a gépem, ahova ki volt
írva. Viszont a bökkenő az volt, hogy a beszálló kártyámon 18:25-ös indulás
volt feltüntetve, a képernyőn viszont csak 18:55-ös gép volt. De hát mondom a
járatszám megegyezik, úgyhogy baj nem lehet. Egyből küldtem az infót a
főnökömnek, hogy fél órát fogok késni. Sikerült leegyeztetnie, hogy kijöjjön
elém a suli sofőrje, és hazahozzon. Szépen felszálltam a repülőre, aztán
elkezdtem nézegetni a repülős magazint. Megnéztem, hogy hova repül a Citilink,
megnéztem a járatinformációkat, és lám, a gépem valóban 7kor indul, és fél 9kor
ér Jakartába,azaz nem késik semmit sem. Úgyhogy fogtam a fejem, hogy én 9ig
akkor mozdulni sem fogok tudni a terminálról, mert még nem lesz ott senki. Erre
háromnegyed 8kor mondja a pilóta, hogy landolunk. 8kor lenn is voltunk a földön
és negyed óra alatt sikerült kiérnem a reptérről. Felhívtam a sofőrt, mire ő
mondta, hogy jön értem. 20 perc várakozás után gondoltam felhívom, hogy honnan
is jön, mert, ha a sulitól, akkor várhatok még egy darabig. Aztán mondta, hogy
20 perc múlva ér be, amire én majdnem elbőgtem magam, de szerencsére 5 perc
után hívott is, hogy megérkezett. Háromnegyed 10re végre hazaértem a lakásba,
megmostam a lábamat és estem bele az ágyba aludni.
Nagyon jól éreztem magam az utazás alatt,nagyon nehéz volt
visszajönni. Aji, a sofőrünk tervez egy kirándulást a közeljövőben, amit lehet,
hogy én is bevállalnék. Remélhetőleg minél hamarabb megtalálja a megfelelő
dátumokat és még több szebbnél szebb helyre juthatok el :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése