Januári promóciók

Már vártam a januárt, hiszen akkor kezdődnek a promóciók Jakartán kívül. Meg is kaptam a beosztást, bár sajnos azóta módosult is a holland cserediákoknak köszönhetően… az elején kezdtünk volna Balival január 6. és 9. között, aztán egy 4 napos nagy kiállítás Jakartában, január 14. és 19. között Batam sziget, a hónap végén pedig ismét egy 4 napos jakartai kiállítás. Elvileg Lampungba is megyek, remélhetőleg az lesz majd a hónap elején, ki tudja… 

Ami nagyon felhúzott, az a Bali. Eredetileg ugye hónap elejére raktuk, de az a hollandoknak nem jó… én nem értem, hogy miért feladata a főnöknek az, hogy elvigye őket Balira, még akkor sem, ha megígérte nekik. Nekem is megígért egy csomó dolgot, de nem veszem komolyan, mert nem az ő feladata, hogy azokat megadja nekem… 

Amikor mentem Bromora, a kettő holland elkezdett panaszkodni, hogy ők is annyira elmennének, de mivel suliban vannak meg tanulniuk kell, nem tudnak elmenni. Most itt van egy tök hosszú szünetük, amikor el tudnának menni akármerre, ennek ellenére a csaj speciel hazament Hollandiába (mikor eleve január végén már mennek haza…), a srác meg holt nem csinál semmit a karácsony alatt. Kb. csak arra várnak, hogy Brury megvegye nekik a repjegyet és vigye a seggüket más városokba. Én meg szépen megterveztem, hogy mivel megyünk promózni Balira, nem maradok Balin több napot, megnézem a távolabbi helyeket, promóció alatt pedig látom a várost és a közeli strandokat. De most úgy néz ki, hogy pár lusta holland miatt költhetek újabb kb. 800 ezer rúpiát, ha látni akarom Bali strandjait. Per pillanat elég pipa vagyok a hollandokra is, és a főnökre is. Hiába mondja, hogy nem fontosabbak neki a hollandok, eléggé úgy néz ki… mert amit nekem ígért, az nem zavarja őt természetesen, hogy nem csinálta meg. 

 

Ezennel elbúcsúznék tőletek idén, minden olvasómnak kellemes karácsonyt és boldog Újévet :) 

Jövőre jelentkezem a Balis-Gilis-Lombokos élményekkel :)

Bevándorlási problémák

Ez az a dolog, amivel már utazásom előtt foglalkozni kezdtem. Elmentünk az egyik AIESECes csajjal, akkor azt mondták, hogy túl korán mentem, a vízum lejárata előtt maximum 14 nappal kell menni. Na oké, akkor majd utazás után. Így is tettünk, 2 másik csajjal mentünk egy keddi napon, délután 1kor. Persze én kérdeztem, hogy nem lesz az túl késő, erre azt a választ kaptam, hogy nem, nem, az jó lesz. Hát persze, hogy nem volt jó, hiszen a dokumentumokat délig lehet csak leadni, utána már nem. Aztán mondták az AIESECesek, hogy be kell mennem másnap is, hiszen az én aláírásom is kell a papírhoz. Így nagy örömömre le kellett mondanom egy promóciót, amivel csak plusz pénzt tudtam volna összeszedni a következő utazásomhoz, vagy éppen a 355 ezer rúpiába fájó vízumhosszabbításhoz. Aztán szerdán kiderült, hogy mégsem kell bemennem, mert az egyik AIESECes meg tudja csinálni. Sikerült is leadnia a papírjaimat, és kapott egy rózsaszín kártyát, amit nekem kellett VOLNA vinnem pénteken. Na most volt olyan okos, hogy feladta postán 1-2 napos érkezéssel. Természetesen nem érkezett meg péntekre, csak délután, amikor már hiába mentem volna a bevándorlásiba. Kicsit sem voltam ideges, de szerencsére hétfőn mentem, és nem volt belőle probléma. Ráadásul fél óra alatt végeztem is. Már az útlevelem is nálam van, úgyhogy mehetek utazni végre :D

A mostani problémám viszont az, hogy a hosszabbítást nem az eredeti dátum szerint végzik el, hanem a kérvényezés dátumától. Most pl. december 21-én hosszabbítottam meg, ezért hiába érvényes a vízumom december 25-ig, nem kapom meg a következő vízumot január 25-ig, csak 21-ig. Mindebben az a probléma, hogy április 24-éig kellene az országban maradnom, de én abszolút nem akarok áprilisban pár nap miatt 1 hónapot hosszabbítani. Ebből külföld lesz a vége érzéseim szerint :D 

Aztán kiderült, hogy kikre is számíthatok igazán. Fatir mindig tök rendes, elvitt az állomásra, elhozott az állomásról, mindig próbál segíteni, ha nem megy neki, akkor megmondja, hogy éppen dolga van. Ennek ellenére Dion, akiről az a hír járja, hogy mindenkinek szeret segíteni, abszolút passzív. Megkértem, hogy kísérjen el a bevándorlásiba, lepasszolt, hogy kérjem meg Fatirt… na de persze ezt sem nekem mondta, hanem a főnökömnek. Nekem pedig nem is válaszolt. Pár napja írtam neki, azóta sem hallottam róla… elég szarul esik, hogy ezt csinálja velem, mert ellenkező esetben számíthatott rám, és segítettem is már neki. Egyik nap volt valami karácsonyi esemény a suliban a keresztények számára, persze erről nem tudtam. Ő elment, elhívta a holland csajt, nekem nem szólt. Ezen eléggé csodálkozott a főnök is, hogy engem hogy-hogy nem hívott el. Ez van, 1 baráttal kevesebb, csak tudnám, hogy miért… 

Ha már az előbb megemlítettem az utazást… december 23. és január 4. között utazok Balira, Gili szigetekre és Lombokra. December 23. és 25. között Balin leszek egy ukrán, egy indonéz és egy görög lány társaságában. 25-én este komppal megyünk át a Gili szigetekre. 

Ez 3 szigetből áll: Gili Trawangan, Gili Meno és Gili Air. A legnépszerűbb a Trawangan, ahol 1 napot leszünk, aztán megyünk Menora, a legkisebb szigetre. Engem ez érdekel a legjobban, ráadásul még a szállások is olcsóbbak. 29-ig leszünk itt. Itt csatlakozik még egy indonéz lány. 29-én pedig megyünk Lombokra, és ott leszünk 4-ig, bár 31-től csak ketten leszünk az ukrán lánnyal. Már várom, és remélem, hogy sok pihenésben lesz részem, és sikerül leégetnem a bőrfelületem maradék részét :D 

Több részletet majd januárban osztanék meg veletek :) Következő bejegyzésemben kitérek a januári terveimről.

Visszatérés Jakartába

Már nagyon vártam, hogy végre visszamehessek Jakartába. Hiányoztak az ottaniak, úgyhogy le akartam szervezni pár találkozót vasárnap – többek között Dionnal, akivel tök jókat el lehet beszélgetni. Na de nem lett belőle semmi, de se baj. 

A vonatom 9kor indult. A jakartai esetből tanulva már 8ra oda akartam menni, hogy végigálljam a sort és feljussak a vonatra. De ugye Murphy: ha időben odaérsz, akkor tuti, hogy sokat kell várnod. Azonnal ki tudtam váltani a jegyemet és ülhettem vagy 1 órát, míg megjött a vonat. A vonatról kiderült, hogy félig üres volt, a velem lévő fiatal párocska így át is ült egy olyan ülésre, ahol nem ült senki. Így egyedül élvezhettem a 4es ülés kényelmét, és a szép látványt. 

A 8 óra azért mégis csak 8 óra volt, amikor nagyon unatkoztam, elővettem a könyvemet és olvastam. Aztán 5kor ránéztem az órára, hogy lassan be kellene érni már Jakartába, de mi még mindig a semmi közepén megyünk. Észrevettem a sínek mellett ilyen kis oszlopokat, és azok mutatták a kilométereket. 17:22-kor, a tervezett érkezési időben láttam, hogy az oszlop 73-at mutat, na mondom ráírok Fatirra, aki jött ki elém az állomásra. Kérdem tőle, hogy ott van-e már az állomáson. Hát persze nem volt ott, sőt, írta, hogy még elég távol van. Pedig kezdtem bizakodni, hogy végre nem én leszek az, aki előbb odaér, hanem majd Fatir fog rám várni. Ugyanakkor gondoltam, hogy 73 kilométert tuti nem tesz meg a vonat sem egy hamar, biztos kell még vagy 1.5 óra. Úgy is lett, 7re értünk be, 1.5 órás késéssel. Azonban Fatir még mindig nem volt sehol, 40 percre becsülte az érkezését, ugyanis miért is ne – belekeveredett a szombat esti (vagy mindennapi?) dugóba. Így hát beültem az egyik kajáldába elnyammogni egy csirkét. Életem leglassabb evését produkáltam, de még mindig nem volt arra elég, hogy Fatir megérkezzen. Ezért ezután áttértem a Dunkin Donutsba, hogy kipróbáljam azt is Indonéziában. És rájöttem, hogy sokkal finomabb itt, mint Amerikában!! Indiában elég gyér volt a kávéjuk, itt valami mennyei. Kár, hogy bagelt nem adnak :( Itt természetesen életem leglassabb ivását űztem, és végre megérkezett Fatir háromnegyed 9 körül :D Bele sem mertem gondolni, hogy mi lett volna, ha időben ér be a vonatom, én tuti nem bírtam volna annyit várni rá :D 

Elindultunk haza, elmeséltem az élményeimet neki. Itthon pedig szarakodott a lift, úgyhogy megvoltak az élmények. Először nem indult el a lift, na mondom én innen azonnal kiszállok. Átmentem egy másikba, az becsukta az ajtaját, de nem mutatta, hogy ment. Nem reagált semmi gombra, egyszer csak kinyílt az ajtó… a 20.on. Sipirceltem is ki a liftből, aztán mentem lépcsőzni, hiszen csak 4 emeletet kellett lemennem. 

Ezennel véget ért az 1 hetes utazásom, és várhattam a következő utamat, ami 10 nappal később volt esedékes. A következő bejegyzésemben megemlítem ezt is, de főleg a bevándorlási problémáimról írnék.

Yogyakartai élmények

Reggelre derült ki, hogy az orosz csaj végülis csak este fog indulni Balira, úgyhogy még egy napot ki kellett vele bírni. Kicsit mérgesek voltunk Ajival, de nem mondtunk semmit sem a csajnak. Ugyanis végig azért nyavalygott, hogy menjünk minél hamarabb Yogyakartába és majd ő a legelső repülővel megy is Balira. Ennek ellenére még várt majdnem egy teljes napot, amikor akár mehettünk volna Pacitan környékére. Na de mindegy is, őszintén szólva engem nem nagyon izgatott a Cumbri-domb. 

A napra a Kalibiru hegyet terveztük, ahol van egy kis kilátó egy szép környékre, de az előző napok után ez nekem annyira nem jött be. 

Aztán egy vízeséshez mentünk, a Kedung Peduthoz, ami sajnos nem volt olyan szép, mint a képeken – ugye az esős évszak… a képeken látható tiszta víz helyett itt is a barna vízzel találkozhattunk, amiben az orosz lánnyal mi nem is fürödtünk. A fiúk belementek.

El akartunk menni a Borobudur templomhoz is, de elkezdett sötétedni, úgyhogy a templom helyett inkább a reptérre vittük ki Irinát egy közös utolsó vacsi után. Amúgy a nap folyamán Irina nagyon aranyos volt, na persze csak azért, mert tudta, hogy végre megvan a repjegye Balira. Alapból lehet, hogy tényleg jó fej, meg aranyos, de a kirohanásai nagyon nem jött be nekünk. 

Este hotelt váltottunk, találtunk egy olcsóbbat. Valószínűleg az orosz csaj társaságában nem lett volna „szerencsénk” oda kerülni, arra már én is azt mondtam, hogy nagyon koszos volt :D a fürdőhöz tartozó vasajtót már ette a rozsda, a ventilátor állandóan kattogott, tele volt szúnyoggal az egész szoba… de legalább olcsó volt. Az este nagyon nehezen ment az alvás, Aji végighorkolta az éjszakát. Úgyhogy az első pár óra azzal telt el, hogy azt néztem, hogy hogy alszik :D 

Pénteken, utolsó napunkon a templomokat terveztük megnézni, valamint egy tavat. Mint mindig, most is elég későn sikerült elindulni, úgyhogy már a nap elején sejtettem, hogy valami ki fog maradni a tervből, mégpedig a Borobudur templom. Bánni nem bántam, ugyanis pénzügyileg már elég sokat költöttem, és nem akartam teljesen 0-ba menni, hiszen akkor Balin és Lombokon leszek bajban. 

Először az Ijo templomhoz mentünk, ami Jogja legmagasabban fekvő temploma. 

Odafele kiderült, hogy le van zárva az út, úgyhogy a teljes hegyet meg kellett kerülni. Aztán eléggé ideges is voltam, ugyanis kiderült, hogy Aji bankkártyáját letiltotta a Mandiri bank, merthogy gyanús kártyahasználatot észleltek. Csupán csak a minden sarkon megtalálható Indomaretben vásárolt, a különbség csak az volt, hogy Észak-Java helyett Dél-Jáván tette ezt. A pénze pedig elfogyott, ezért nekem kellett előlegeznem a dolgokat. 300 ezer rúpia kifizetése után viszont már nem voltam olyan jókedvű, de aztán anyukája megküldte a pénzt a számlámra, úgyhogy megnyugodtam, hogy nem akarnak átvágni. 

Aztán a Parambanan templomegyüttes felé vettük az irányt. Ennek a templomnak van egy sztorija, tipikus hindu sztori :D mert a templom amúgy hindu. Volt egy herceg és egy hercegnő. A hercegnő azt akarta, hogy a herceg építsen fel neki 1000 templomot egy éjszaka alatt. Az éjszaka addig tartott, amíg el nem kezdett kukorékolni a kakas. A herceg nekikezdett a templomoknak, azonban rájött, hogy nem fog sikerülni a 1000 templom felépítése, ezért a maradék „templomok” úgy néznek ki, mint valami romhalmaz, de ő azt templomoknak szánta. Természetesen még így sem éri el az ezret a dolog, úgyhogy a hercegnek nem sikerült a feladat teljesítése.  A szankciókat már nem mondták el :D Nagy nézelődés után leültem, hogy gyönyörködöm a látványban, amikor odajött egy diák, hogy van-e 5 szabad percem. Persze, hogy van! Volt valami iskolai feladata, hogy készítsen interjút egy külföldi turistával. Megcsináltuk, aztán egyre többen jöttek oda hozzám. Végül ott voltam velük vagy 1.5 órán keresztül, a végén már alig bírtam őket lerázni – hiszen Aji már mondta, hogy találkozunk a kijáratnál. Kb. mindenki megkérdezte, hogy hányszor jártam Jogjában, milyen ételeket próbáltam ki, visszamennék-e, miket néztem meg, mi tetszett a legjobban, miért mentem oda, stb. stb. Na és persze kellett képet csinálnom velük és aláírást adni :D A végén már csak a képet és az aláírást adtam, hogy le legyen tudva a feladatuk. Mondtam nekik, hogy ne haragudjanak, de a barátaim már elég régóta várnak már rám. Elfutottam egy másik, kisebb templomhoz, lőttem róla egy képet, és mentem is ki, ahol a fiúk már vártak is egy jó drága warungban. Valami fura dolog miatt épp a halat kívántam meg, úgyhogy rendeltem egy sült halat. Nem volt rossz és nem haltam bele a szálkákba sem.

Ezután indultunk neki a következő úti célnak, de odaérni már nem értünk oda, ugyanis kiderült, hogy 5kor bezár a hely. Ekkor már úgy voltunk vele, hogy a Borobudur templomhoz sem érdemes odamenni, hiszen 2 óra az út oda. Így hát visszamentünk a hotelbe, és elindultam egyedül felfedezni a környéket – a Marioborot. Boltoztam egy jót, valamint bementem a környéki plázába, ahol vettem egy leárazott testpermetet. 

Az orosz csaj ellenére nagyon tetszett ez az utazás. Úgy érzem, hogy végülis vele is jobb volt, mint nélküle, mert nem hiszem, hogy túl jól éreztem volna magam végig a 2 fiúval. 

Következő bejegyzésemben leírom visszautam élményeit.

Érkezés Yogyakartába

Szerda reggel reménykedtem, hogy az orosz csaj már nem lesz velünk, és problémamentesen mehetünk akármelyik szállásra, amit olcsónak találunk. Természetesen a 10 órási indulás most is 11re esett, de legalább a cél nem volt olyan messze, mindössze 1 óra lett VOLNA az út, ha nem indultunk volna el a másik irányba :D de még úgy is hamar odaértünk. A kocsiban mondtam Ajinak, hogy ahol voltunk hotel, az jó lesz estére is a 3 embernek, mert van pótágy. Erre az orosz csaj feldühödött, hogy még mindig nem megyünk Yogyakartába? Kiderült, hogy szerencsétlen Aji merte neki mondani, hogy talán megyünk Yogyakartába szerdán. Persze, az indonézek nem szeretnek, vagyis nem tudnak nemet mondani, ezért került ide a helyzet. Most már én sem bírtam tovább, megmondtam a véleményemet a csajnak, hogy Couch Surfingen leírtam neki tisztán, hogy mi a terv és mire számíthat, azt is írtam neki, hogy csak csütörtökön megyünk Yogyakartába, úgyhogy szépen be lehet fejezni. Nem is tudom, hogy miért nem kérte, hogy tegyünk ki a busznál, és majd ő elmegy Jogjába. Szerintem túl kényelmes volt a hercegnő ahhoz. Na mindegy.

Első helyünk a Srau Beach volt, ahol hihetetlenül szép kagylók voltak, úgyhogy össze is szedtem egy jó nagy rakattal. Sétáltunk egy jót, és találkoztunk halászokkal is, akik közül az egyik épp kifogott egy jókora halat, amivel pózolhattunk egy kicsit. 

Kicsit morbid módszert használnak: miután kifogták a halakat, nem teszik be vízbe, hanem kiszárítják őket a napon. 

Drága Irina egy idő után itt is elkezdett duzzogni, hogy túl sok időt töltünk itt, de minket már nem érdekelt, inkább elmentünk másik irányba, had duzzogjon egyedül. Engem az idegesített a legjobban, hogy minden áldott nap elrontotta a kedvünket, aztán végezetül ő volt az, akinek a legjobban tetszettek a helyek, amiket megnéztünk.

Elmentünk egy folyóhoz is, ahol kenuzni akarunk, de mivel esős évszak van, a víz olyan koszos (barna) volt, hogy úgy döntöttünk, hogy inkább erre nem fizetünk be. Nem esős évszakban a víz elvileg zöldes színű, de nem az algától :D 

Utolsó helyszín a Klayar Beach volt. Amikor a beachekről beszélek, ne strandokat képzeljetek el először. Nagyon sok olyan beach van, akár itt Indonéziában, akár pl. Hawaiion, hogy beach a neve, de nem lehet fürdeni, mert akkorák a hullámok. Na ez a Klayar Beach tipikusan ilyen volt. Persze lehetett pózolni a 2 méteres hullámokkal rendesen. 

Naplementéig itt is maradtunk és élveztük a látványt. 

Ezután jött a nagy kérdés: Pacitanba menjünk és hallgassuk az orosz csaj hisztijét, vagy menjünk Jogjába? Lett volna még látnivaló Pacitantól nem messze, Aji pl. nagyon el szeretett volna menni a Cumbri dombra. Felvetettük az érveket és ellenérveket mindegyik hely mellett. Végezetül úgy döntöttünk, hogy Jogjába megyünk és minél előbb megszabadulunk az orosz csajtól. Úgyis vannak ott is látványosságok a természetben, úgyhogy csütörtökön megnézhetjük azokat, péntekre meg maradnak a templomok. 

Este fél 11re be is értünk Jogjába, és hihetetlen módon sikerült kiválasztani egy olyan helyet, ami az orosz csajnak is tetszett :D bár miután elfoglaltuk a szobát elkezdett panaszkodni, hogy nincs légkondi és iszonyat meleg van, de nem változtattunk. 

Következő bejegyzésemben elmesélem, hogy hogy váltunk el Irinától.