Visszatérés Jakartába

Már nagyon vártam, hogy végre visszamehessek Jakartába. Hiányoztak az ottaniak, úgyhogy le akartam szervezni pár találkozót vasárnap – többek között Dionnal, akivel tök jókat el lehet beszélgetni. Na de nem lett belőle semmi, de se baj. 

A vonatom 9kor indult. A jakartai esetből tanulva már 8ra oda akartam menni, hogy végigálljam a sort és feljussak a vonatra. De ugye Murphy: ha időben odaérsz, akkor tuti, hogy sokat kell várnod. Azonnal ki tudtam váltani a jegyemet és ülhettem vagy 1 órát, míg megjött a vonat. A vonatról kiderült, hogy félig üres volt, a velem lévő fiatal párocska így át is ült egy olyan ülésre, ahol nem ült senki. Így egyedül élvezhettem a 4es ülés kényelmét, és a szép látványt. 

A 8 óra azért mégis csak 8 óra volt, amikor nagyon unatkoztam, elővettem a könyvemet és olvastam. Aztán 5kor ránéztem az órára, hogy lassan be kellene érni már Jakartába, de mi még mindig a semmi közepén megyünk. Észrevettem a sínek mellett ilyen kis oszlopokat, és azok mutatták a kilométereket. 17:22-kor, a tervezett érkezési időben láttam, hogy az oszlop 73-at mutat, na mondom ráírok Fatirra, aki jött ki elém az állomásra. Kérdem tőle, hogy ott van-e már az állomáson. Hát persze nem volt ott, sőt, írta, hogy még elég távol van. Pedig kezdtem bizakodni, hogy végre nem én leszek az, aki előbb odaér, hanem majd Fatir fog rám várni. Ugyanakkor gondoltam, hogy 73 kilométert tuti nem tesz meg a vonat sem egy hamar, biztos kell még vagy 1.5 óra. Úgy is lett, 7re értünk be, 1.5 órás késéssel. Azonban Fatir még mindig nem volt sehol, 40 percre becsülte az érkezését, ugyanis miért is ne – belekeveredett a szombat esti (vagy mindennapi?) dugóba. Így hát beültem az egyik kajáldába elnyammogni egy csirkét. Életem leglassabb evését produkáltam, de még mindig nem volt arra elég, hogy Fatir megérkezzen. Ezért ezután áttértem a Dunkin Donutsba, hogy kipróbáljam azt is Indonéziában. És rájöttem, hogy sokkal finomabb itt, mint Amerikában!! Indiában elég gyér volt a kávéjuk, itt valami mennyei. Kár, hogy bagelt nem adnak :( Itt természetesen életem leglassabb ivását űztem, és végre megérkezett Fatir háromnegyed 9 körül :D Bele sem mertem gondolni, hogy mi lett volna, ha időben ér be a vonatom, én tuti nem bírtam volna annyit várni rá :D 

Elindultunk haza, elmeséltem az élményeimet neki. Itthon pedig szarakodott a lift, úgyhogy megvoltak az élmények. Először nem indult el a lift, na mondom én innen azonnal kiszállok. Átmentem egy másikba, az becsukta az ajtaját, de nem mutatta, hogy ment. Nem reagált semmi gombra, egyszer csak kinyílt az ajtó… a 20.on. Sipirceltem is ki a liftből, aztán mentem lépcsőzni, hiszen csak 4 emeletet kellett lemennem. 

Ezennel véget ért az 1 hetes utazásom, és várhattam a következő utamat, ami 10 nappal később volt esedékes. A következő bejegyzésemben megemlítem ezt is, de főleg a bevándorlási problémáimról írnék.