2 óra kocsikázás alatt volt időnk Irinával kicsit aludni a
hátsó ülésen. Mikor odaértünk a kikötőhöz, boldogsággal töltött el a gondolat,
hogy minden le van szervezve, ezért nem fog gondot okozni a bulé létünk.
Amennyiben jövőbeli Pulau Sempu látogatók olvassák a blogomat, íme a piszkos
anyagiak. Természetesen alkudozni kell.
- túravezető: 320 ezer rúpia
- hajó: 200 ezer rúpia
- engedély: 60 ezer rúpia
Nem kell mondanom, hogy sokkal jobban jár az ember, ha
csoportosan megy oda, hiszen akkor ezek az árak osztódnak.
A szigetre érve 1 óra túrázás választott el minket célunktól,
ahol lehet fürdeni és sátrazni. Az érkezéskor nagyon csalódott voltam, minden
tiszta bozót volt, a víz szürke volt, mindenhol sár, stb. stb. 1 óra után
viszont odaértünk a földi paradicsomba, a kristálytiszta vízhez, sárga homokos
parthoz és a szép sziklákhoz.
Elég hamar be is sötétedett, ezért túl sok mindent nem
tudtunk csinálni. Rajtunk kívül még 1 másik csoport volt ott a szigeten. Este a
fiúk elkezdtek halat fogni, ahova egy idő után én is bekapcsolódtam. Elég
könnyen lehetett halakat fogni, elég hamar összejött pár egy üvegben, aztán a
végén ki is engedtük őket. Halakon kívül csigarákokat is sikerült összeszedni
(ezek úgy néztek ki, mint a rákok, csak csigaház volt a hátukon).
Másnap reggel kisebb incidens alakult ki közöttünk és a sziget
majmai között. Este ugyanis ettünk, nem ettük meg az összes kaját, ezért
betettük egy zacskóba, de a zacskót meg elfelejtettük betenni a sátorba. Így
hát reggel elleptek minket a majmok, akik természetesen el is vitték a
megbontott konzervjeinket. Szerencsére rosszabb nem történt velünk ennél.
Reggel 7kor elhatároztam, hogy kimegyek kagylót szedni,
ugyanis még az állomásra menet Dion célzott rá, hogy vihetnék neki valami
ajándékot. Mivel szegény kis gyakornok vagyok, nincs nekem ajándékra pénzem
sajnos, ezért a legkreatívabb ajándékötleteket kell bevetnem mások örömszerzése
érdekében. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a Flores szigetről származó ember egy
kagylótól lesz majd oda-vissza, viszont engem nagyon szórakoztatott a
keresgélés. 2 óra keresgélés után – ami alatt valahogy sikerült ruhástól
belekerülnöm a vízbe, így belefoglaltam az úszást is – észrevettem, hogy a
kezem és a lábam rák vörösre sült. Nem fájt, de tudtam, hogy ez is csak órák
kérdése, és változni fog a dolog.
Délután indultunk is el a szigetről, és Kedung Tumpang felé
vettük az irányt. Azonban drága Google Maps olyan helyekre terelt minket, ahol
semmi normális út nem volt, off roadokon kellett vezetni órákon keresztül.
3
óra kocsikázás után rájöttünk, hogy hát mi már oda sem fogunk érni Kedung
Tumpanghoz, Pacitan pedig még mindig 5 órára van, úgyhogy nem kéne addig
elmenni. Úgy döntöttünk, hogy a következő ponthoz közel lévő városban szállunk
meg – ahova este fél 11kor értünk oda. Örültünk, hogy végre mehetünk pihenni,
erre az orosz csaj elkezdett kekeckedni, hogy ő először látni akarja a szobát,
mert ő nem akar AKÁRHOL aludni. Az első hotelben csak 1 szoba maradt 2
embernek, úgyhogy oda nem akartunk menni. Aztán az volt a problémája, hogy ő
nem akarja osztani a szobát, mert neki dolgoznia kell, meg stb. stb. Hát
mondtam neki, hogy ha ordítozik, énekel, táncol, engem nem érdekel, mert én
tudok aludni, annyira fáradt vagyok :D Mondta, hogy őt nem érdekli az ár, ő a
kényelemért van itt. Ez kicsit fura volt nekem, mert Couch Surfingen leírtam
neki a pontos programot, amiből lehetett látni, hogy nem a tengerpartokon
fogunk dögleni. Aztán, a Couch Surfing meg nem az a hely, ahol az emberek a
kényelemre vágynak, hanem a minél olcsóbb utazásokra. Úgyhogy nem tudom, hogy
miért csatlakozott hozzánk, vajon azért, hogy tönkretegye a mi kedvünket is?
Ezzel nem ért véget az orosz csaj hisztizése, viszont a napnak
szerencsére igen. Következő bejegyzésemben a dagonyászós motorozós élményeimről
is szót fogok ejteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése