Érkezésem Jakartába

Vasárnap délután szerencsésen megérkeztem Indonéziába. A bevándorlásnál én voltam az első, aki megközelítette a terepet, úgyhogy szerencsésnek éreztem magam. Az ember megkérdezte, hogy meddig leszek Indonéziában, mondom, hogy 6 hónap. Aztán rögtön mondtam is, hogy 60 napos vízumom van, amit meg kell hosszabbítanom, maximum 4 alkalommal. Először nem akarta megérteni és elkezdett pattogni, hogy hogy akarok én itt lenni 6 hónapot, amikor a vízum január 5-én lejár. Aztán tudatosítottam benne, hogy most ő per pillanat szociokulturális vízumot tart a kezében, és igenis meg lehet még 4x újítani a vízumot még annak lejárta előtt. Aztán felcsillant benne a tudomány és engedett is tovább, ahol rögtön fel is lehetett venni a bőröndöket. Amíg vártam, volt időm arra, hogy írjak a főnökömnek, hogy megérkeztem, és már nem kell sokáig várnia. Na meg persze a szokásos bejelentkezés neten, hogy megérkeztem.

A főnökömmel való üzengetések közepette kicsit sietőssé vált a hangulatom, azon voltam, hogy minél előbb kerüljek ki a reptérről és találjam meg. Szerencsétlen módon elfelejtettem pénzt váltani, úgyhogy a főnök segítségére szorultam. Elvitt a szállásig, bemutatott 3 diáknak, akik segítettek SIM-kártyát venni, úgyhogy már az este volt is Internetem. A gond viszont az, hogy a telefonnal nem tudom megosztani az internetet, úgyhogy a gépemen nincs internet.

A lakás jó, a lakóparkot szebbnek képzeltem el, nagyon nem olyan, mint az indiai, kicsit szegényesebb, koszosabb, és a medencében sem lehet fürdeni, mert koszos a víz :( A lakás a 16. emeleten van, hihetetlen nagy mocsok volt a lakásban is, úgyhogy volt/van mit takarítani. A lakásban 2 szoba van: egyik egy kicsi, másik egy nagy ágyas; egy nappali légkondival, TV-vel, egy falnyi tükörrel, asztallal és hűtővel, egy „konya”, ahol mindössze egy szekrény és egy mosdó van, valamint fürdő. Én természetesen kiválasztottam a nagyobb szobát, de nem hinném, hogy a kicsi szoba annyira rosszabb lenne. Annyival igen, hogy nincs benne ablak, de nincs is ott akkora zaj, mint az én szobámban :D A 16. emelet ellenére is lehet hallani a közlekedési zajt. Ja, mert a közlekedés az egy káosz. Végülis rosszabbra gondoltam, azt hittem, hogy a kocsik kb. nem tudnak mozogni, meg a főnök is úgy írta le az építkezéseket, mintha minden méteren építkeznének, ennek ellenére nem ilyen a helyzet, simán ki lehet menni a világos nadrágban úgy, hogy nem lesz az tiszta kosz 5 méter gyaloglás után. Indiában ugye ezt is meg lehetett oldani. Viszont ennek ellenére lehet, hogy rosszabbnak lehet mondani a közlekedési állapotokat, hiszen állandóan jönnek a leginkább motoros emberek, úgyhogy Isten tudja, hogy mennyi időt kell állni az út szélén, hogy átjusson az ember. Volt, amikor 1 perc alatt átjutottam, de volt már olyan is, hogy vártam ott pár percet, hogy át tudjak táncolni a motorosok között. Ez a tánc a méterenkénti mozgást jelentette, mindig azon az üres feleken mentem, ahol éppen nem ment jármű a közelben. Na de ezt inkább látni kéne. Hogy megnyugtassam az emberiséget, mindig figyelek arra, hogy ne egyedül menjek át, valamint, hogy a másik illető védjen, hogy ha netalántán olyan motoros jönne, aki ugyan nem áll meg, akkor ne engem üssön el, hanem a mellettem lévőt :D Fő a bajtársiasság. A forgalom miatt a közelben lévő 3 bolt közül 2-be még nem is nagyon jártam, mert a lakás túloldalán van. Igaz, az iskola is. De majd valamikor próbálok hozzájuk is betérni, hátha jobb a választék, mint az innenső oldalon.

Most minden olyan dologról nekem kell intéznem, amit Indiában Swati megcsinált. Abba nem gondoltam bele, hogy mi van, ha valami elromlik, de felvilágosítottak, hogy az áramot itt is tölteni kell, ha elfogyóban van, akkor le kell menni, fel kell tölteni valamennyivel és azt lehet használni addig, amíg ismét le nem fogy. Érzéseim szerint ez a szám 4-5 napon belül le fog fogyni, úgyhogy nem vagyok túl boldog a dologtól, hogy ezt nekem egyedül kell elintéznem :D de szerencsére a bemutatott fiúk pont itt laknak a házban, úgyhogy bármikor tudnak segíteni, amikor bajban vagyok.

Ha már az áramról beszélek, hiba lenne kihagynom ezt a sztorit, ez is csak én lehetek. Ugye hát elmondta a srác, hogy ha elmegy az áram, akkor lehet, hogy lefogyott, ha nem fogyott le, akkor meg meg kell néznem a kapcsolókat, lehet, hogy az kapcsolódott le. Hát este 6kor minden nélkül elment az áram. Dórika nagyban pakolta már a bőröndjét kifele, minden az ágyán hevert, telefonja 20%-on, töltötte – volna. Kinn sötét volt, úgyhogy annak az esélye, hogy én mindent meglássak az ágyamon, egyenlő volt a 0-val. Na gondoltam kimegyek, megnéztem, hogy már talán lemerülhetett az áramkészlet, de nem égett sehol semmi. Hát mondom, akkor a többieknél sincs semmi. Ez kicsit megnyugtatott, hiszen ez azt jelentette, hogy kisujjamat sem kell mozdítani az áram visszaszülése érdekében, mert majd az indonézek úgyis lemennek. 1 óra elteltével vissza is jött az áram, én pedig boldog voltam, bár a nagy sötétség ellenére elég jól be tudtam pakolni a cuccaimat a bőröndbe.

Az áram aztán másnap reggel sem kedvezett, amikor olyan tervvel álltam elő, hogy hajat akarok vasalni. Persze, amikor már mennem kellett a suliba, akkorra már visszajött az áram :)

Következő bejegyzésben írnék az első munka napomról :)