A 19 órás repülőút

Október 21., 17:50. Az időpont, amikor felszáll a gépem és megkezdődik a 6 hónap 1 hetes kalandom. 

A reggel pakolósan ment el, be kellett pakolnom az utolsó pár dolgot a táskába, amit nem szívesen tettem, hiszen érzéseim szerint a táskám már bőven meghaladta az engedélyezett 23 kilót. Kinyomtatgattam a repjegyeket, lefénymásoltam az útlevelet és a vízumot, és irány Pest. A reptér előtt viszont be kellett ugrani a Tescoba, mert a barátnőmnek venni akartam ajándékot szülinapjára. 26-án ünnepli, 27 éves lesz. Ja, jakartai. Utána viszont tényleg a repülőtérre mentünk. 

A becsekkolást otthon nem csináltam meg, ugyanis nem engedte. A jegyemet az Etihad Airwaysnél vettem, viszont a Brüssels Airlinesznál is be kellett csekkolnom - így hát gondoltam, majd a repülőtéren. Ahol mondták, hogy a-a, az Etihadnál vettem a jegyemet, ezért nem tudja ő odaadni - végülis jó, hogy csak a repjegyvételnél kooperálnak ennyire, a többi meg miért is lenne érdekes :D Na nem baj, az nyugtatott meg, hogy 2 órás átszállási időnél biztos lesz arra idő, hogy ezzel kapcsolatban is fussak. Aztán kiderült, hogy a táskám is csak 21 kilót nyomott, úgyhogy igazán tehettem volna még bele pár üveg pálinkát :D De meg is ijesztett a srác, ugyanis 2 jegyet látott a rendszerben. A repjegyvételkor elkövetett baki ugyanis még mindig nem lett megoldva, a 164 ezer Forintom még mindig kering a rendszerben, de elvileg már nem sokáig - november 2.ig van zárolva az OTP szerint.

Az indulás rendben zajlott, ablak mellett ültem, néztem kifele. Ami felháborított, az az volt, hogy nem adtak kaját, sem piát. Pedig elvárható lenne, hogy a 2 órás út alatt egy nem fapados légitársaság ugyan erőltesse már meg magát annyira, hogy odanyom mindenki markába egy szelet csokit - mert erre még a LOT is képes volt, pedig aztán ők tényleg nem jók. Persze kibírom a 2 órát evés/ivás nélkül, meg végülis nem is hozzájuk vettem a jegyemet, de miért kérnek el több pénzt, mint a fapadosok, mi a többletszolgáltatás? Az, hogy fel lehet adni egy 23 kilós bőröndöt? Na mindegy. Szerencsére ez volt az első és utolsó felháborodási pontom, ami a belgákkal kapcsolatos. Na jó, talán nem. Az iszonyatosan nagy brüsszeli reptér. Az. U betű alakja van a kicsinek. Már otthon megmondtam anyáéknak, hogy tuti, hogy az egyik rész végéből a másik rész végébe kell átmennem. Félig így is történt, az egyik végéből kellett menni, de szerencsére a másik elejébe - így is 20 perc volt. Ehhez kapcsolódott pluszban a táska átvizsgálás, ami szerintem keveredett a Brüsszelből induló utasokkal a már átszállókkal, így természetesen nem 5 perc volt az egész, és az útlevél ellenőrzés, ahol kérték a beszállókártyát is. Hiába mutogattam a bőröndöm matricáját, az nem volt elég, a repjegyemet kérték. Úgyhogy elkezdődött a brüsszeli repjegymutogatásos procedúra. Megnézte a jegyem, visszaadta és mehettem is tovább. Amúgy rendes volt a pali, nem ám, mint a new yorkiak, akik az összes utast meggyilkolnák a reptéren :D Mondta, hogy a beszállókártyát rögtön a kapunál kérjem el. 

Úgy képzeljetek el, hogy akármennyi átszállási időm van, mindig rohanok az új reptereken. Mert hiába gondolja az ember, hogy van 2 szabad órája, kell azzal számolni, hogy a beszállás előbb elkezdődik, és tényleg nem lehet tudni, hogy mennyien vannak az ellenőrzésnél. 

Hát itt is azért jól jött a futás, ugyanis a kapunál volt egy kis sor, aki szintén ki szerette volna nyomtatni a beszállókártyáját. Szerencsére csak 2en voltak előttem, utánam viszont már eléggé felgyülemlett a sor. Valószínűleg nekem köszönhetően, ugyanis a szokásos nyomtatás kicsit hosszabbra sikerült - ugyanis a fiúkámnak feltűnt, hogy vízum nélkül leszek Malajziában 6 hónapot úgy is, hogy Bangkokból repülök haza. Hiába az indonéz vízum, hoppá, szedjem elő azt a foglalást, ami leírja, hogy elhagyom Kuala Lumpur területét. Úgyhogy well done Dóri, jó, hogy kinyomtattad a foglalásokat! De nincs még vége, elkezdett parázni a srác, hogy nincs meg a táskámnak a kódja, hiába van nálam a matrica, ami végülis a táskát igazolja. Hát akkor fel kell hívni a pestieket, hogy megmondják, hogy mi a táska kódja - hiszen, ha elveszik a bőrönd, akkor ezzel tudok rá hivatkozni. Úgyhogy a mögöttem lévők már bőven szidhattak rendesen, mire elkerültem a pulttól - de mindent megoldva. Annyi időm maradt, hogy elmenjek WC-re és bejelentkezzek, hogy élek még. És indultunk is. 

Természetesen most is úgy jártam, mint Indiába menet: azért mentem el Brüsszelbe 2 órás úttal és vártam ott 2 órát, hogy aztán 1 óra repülés után átrepüljünk Budapesten. :D A 6.5 órára rövidített 7 órás út nem volt rossz, sőt! A stewardessek aranyosak voltak (felszálláskor egy arab szépfiú légiutaskísérő segítette vinni a táskámat, személyre szóló, külön mutogatós fiút kaptam az ülésmegtalálás területén. De később csalódnom kellett, hogy nem csak én kaptam ilyen remek szolgáltatást :D Filmek között néztem 2 rész Jóbarátokot, 1 rész South Parkot, 1 rész Eszement Játékokat és valami csoda folytán egy indiai filmet kapcsoltam be valami indiai címmel. Nagyon tetszett a film, 2.5 órás volt, úgyhogy jól elütöttem az időt sorozatnézéssel valóban. Drámának tituálták a filmet, hamár a drámai kezdés után drámával mentesen folytatódott, ezért vártam valami drámás befejezést, de hát semmi. Egy híres hokijátékos baltázta el a büntetőt, ezért elvesztették a világbajnokságot... ráadásul Pakisztán ellen. A játék után ő volt az egyetlen, aki gratulált Pakisztánnak, ezért hazaárulónak nevezték, stb. stb. 7 év után viszont elvállalta a nemzeti hokis lányok edzését, pedig az egyesület vezére nem nagyon akart lány hokisokat Indiának. Végül aztán sikerült meggyőzni, aztán eljutott az egykor edzetlen, lusta lányok csapata az ausztrál világbajnokságra. A csapatban nagyon nehezen kovácsolódtak össze a lányok, de a végén sikerült 2 lány kivételével - ami a meccseken is nyilvánvalóvá vált, amikor nem passzolták egymásnak a lambát (nem jéghokiról van szó). Aztán végül, az utolsó meccsen az ausztrálokkal szemben tettek ez alól kivételt, mert tudták, hogy nem győzne a csapat. És így lettek világbajnokok :D Valaki mondja meg, hogy ezek után mi volt a drámai :D maximum az, hogy az egyik csaj nemet mondott a házassági ajánlatra egy olyan csávónak, aki nem tisztelte a lány vágyait. 

A kaja is nagyon jó volt, csirkét ettem gombás mártásban, krumplipürével valamilyen fűszerrel keverve. Az út végi muffin viszont meglepett - szendvicset akartam! :( Aztán megtörtént a leszállás egy olyan helyen, ahol több homokot láttam 5 perc alatt, mint eddig egész életemben :D Abu Dhabiról mesélnék, aminek a reptere nagyon közel van a Forma 1-et pályához, ami felett természetesen át is repültünk - nekem hihetetlenül bejött. Sajnos a reptérről nem ez volt a véleményem, a platz közepén kezdett el leszállni a kb. több, mint 200 ember, és vitték be őket busszal - na ez valami minimum fél órás procedúra volt, mert miért is ne megint az egyik sarokból a másikba kellene vinni az utasokat. Aztán kis futás következtében jött a táskacsekkolás, ahol akkora kavarodás volt, mint a jó édes élet. Sorok sehol, mindenhol ember, gondolom 1 időpontban érkezett le nem 1 repülő. De annyira nem volt hosszú idő a sorban állás, és lehetett menni is tovább. A várónál pedig nagy örömömre voltak napozóágy szerűségek, úgyhogy ott pihentettem meg magam a 7 órás nem alvás után. Itt viszont elhatároztam, hogy a Kuala Lumpurba tartó gépen mindenképp fogok aludni. Így is lett. A háromnegyed órás késést észre sem vettem, hiszen amint felszálltam a gépre, összekészültem és álomra döntöttem a fejem. Ez az út folyamán többször megtörtént rövidebb időkre, de nagyon jól esett. A filmek ugyanazok voltak, úgyhogy nem néztem túl sok dolgot. Valami Hawaiion készült romantikus filmet kapcsoltam be, de valami rém unalmas volt, úgyhogy csak álomba ringatónak használtam. A kaja már annyira nem volt jó, 3 menü közül lehetett választani, de abból 2ben rizs szerepelt. Így hát választottam a harmadikat, egy édes-savanyú zöldséges tésztát. Meg lehetett enni, de legközelebb nem ezt választanám (amennyiben nem a rizs a vetélytárs). Az út végi szendvics viszont vidámmá tett :D És nem szeretnék elfeledkezni az itteni arab lányka stewardessről sem, aki egyszerűen annyira cuki és aranyos volt, hogy még jobbá tette az utazásom. Mindig mosolygott, mindent megköszönt, meg amikor italt osztottak, mindig elmondta a kínálatot, hogy van szénsavas üdítő, rostos üdítő, esetleg adhat-e alkoholt... hihetetlen volt a lány. Ezért éri meg Etihaddal vagy Qatarral utazni, mert hihetetlenül utasközpontúak a stewardessek. 

Megérkeztünk Kuala Lumpurba, leszálltunk. Itt azért futottam, hogy gyorsan kiérjek a reptérről és mehessek is a hostomhoz - mivel már este 10 elmúlt. Aztán kiderült, hogy a bevándorlási és a táskafelvétel másik épületben van, ahova vonattal kellett eljutni. Na mondom ma sosem végzek... a bevándorlási viszont hamar lement, meg sem kérdezték, hogy meddig maradok az országban, vettek ujjlenyomatot, tettek pecsétet az útlevelemben, aztán engedtek az utamra. A bőröndre viszont sokat kellett várni, így csak 11kor érkeztem a városba menő vonathoz. Épp lekéstem az egyiket, így csak fél órával később tudtam indulni. Gondoltam egye fele, 1ig mennek úgyis a vonatok az átszállásnál, amint leszállok a hostomékhoz közel, csak egy köpésre lesz a szállás, nem lesz semmi gond. 

Hát de nem úgy van az! Leszálltam a központban, természetesen a csatlakozás már nem járt, úgyhogy nem volt mit tenni, taxival kellett jönnöm. A mázli az volt, hogy fix árú utaztatást találtam, ahol előre ki kellett fizetni a menetet a kasszánál, aztán vitt a taxis. Életem legrosszabb 10 perce következett, de nem történt semmi baj, a taxis minden gond nélkül elhozott a házhoz, feljöttem a hostomhoz (miután pár ember segítségét kellett kérnem a cím megtalálásához), beszélgettünk kicsit és mentem is aludni. 

Ennyit az érkezésemről, következő bejegyzésemben Kuala Lumpurról fogok mesélni. Ezt valószínűleg Indonéziából fogom már írni, viszont kérdés, hogy mikor, ugyanis a lakásban nem lesz net.