Utazásom utolsó állomása - Lombok

December 29-én megérkeztünk utolsó állomásunkra, Lombok szigetére. Az első 2 órát Viktoriiával várakozással töltöttük, hiszen Franc és Mark nem akartak túl korán indulni, mi pedig nem akartunk túl sokat költeni a hajóra. Az állomáson ücsörögve nem 1 ajánlatot kaptunk arra, hogy elvisznek minket Kutába, persze megmagyarázni nem lehetett nekik, hogy van sofőrünk és amúgy is a barátainkra várunk. Az maradt benn a kis fejükben, hogy van sofőrünk, várunk valakire… és biztos összekötötték a kettőt. Amúgy elég nevetséges árakat ajánlgattak nekünk, az egyik pasi 400 ezer rúpiáért vitt volna el minket Kutába. Na már most a 12 órás kocsi bérlésért (sofőrrel együtt) fizettünk 350 ezer rúpiát.

Mikor a többiek is megérkeztek, kocsiba pattantunk és elindultunk Mataram felé, ugyanis Francék be akartak menni a bankba pénzt levenni. Kicsit hosszadalmas dologra számítottak, ezért mondták, hogy ne várjuk őket meg, menjünk nyugodtan.

Így hát mi elindultunk a Pink beach felé, ami a sziget másik oldalán volt. Lombokon ez volt a number 1 helyszín, amit meg akartam nézni, de aztán egy nagy csalódás ért. Ha Google-n megnézi az ember a helyet, akkor mindenhol totál rózsaszín homokot talál, de sajnos élőben ez nagyon nem így történt. Ha erősen nézte az ember a homokot, akkor láthatott némi rózsaszín beütést, de amúgy meg nem mondtam volna, hogy a Pink Beachen vagyok. Hallottam azt is, hogy nem mindegy, hogy mikor megyünk oda, elvileg késő délután válik jobban rózsaszínné a homok. Ami igaz is lehet, mert az elejéhez képest mindenképpen rózsaszínesebb árnyalata volt a homoknak.

Aztán vettük is az utunkat Kutába, ahol ismételten egy jó helyet tudtunk kifogni magunknak: a domb tetején volt a házunk, és éppen naplemente volt, ami rózsaszínné festette az égboltot nekünk. Az idegesítő dolog a sok fekete bogár volt, ami állandóan beszállt a szobába és nem maradtak nyugton. Másnapra rájöttünk, hogy a fekete bogarak elődei a legyek, így nappal a legyek társaságát, este pedig a nagy bogarak társaságát élvezhettük. Viszont nem voltak szúnyogok! Talán azért, mert nagyon régóta nem esett eső Lombokon, ezért nem jöttek elő a szúnyogok sem igazán. Állat ügyileg megfordultak nálunk a gyíkok, utolsó 2 napra pedig megjelentek a gekkók is. 

Csak utólag mondták az ismerőseim, hogy azok Jakartában elég drágák szoktak lenni… ha tudom, akkor elfogom a nagyot, és elhozom magamnak háziállatnak, majd eladom.

A szállásunk előtt találtunk egy nagyon jó warungot. Nem volt a legolcsóbb, de annyira ízlett a kaja, hogy Viktoriiával oda jártunk utána mindennap. Az étlapot kb. végigettem: volt csirke, garnéla rák, valami polipféleség, hal… inkább a tengeri herkentyűkre álltam rá. És ki is próbáltam a Lombok chillit, ami hihetetlenül erősnek bizonyult, amit a gyomrom sem bírt tovább. Ahhoz képest annyit nem szenvedtem a WC-n, de aznap éreztem az égető hatását a WC-n.

Tartózkodásunk 2. napján Franccal, Markkal és Jennyvel elmentünk néhány strandra, valamint egy kis falucskába, ahol a helyi Sasak közösség mindennapjaiba tekinthettünk be. A kenyerüket leginkább boltolással keresik, különböző anyagokból szőnek szőnyeghez hasonló dolgokat. Viktoriia nem jött el velünk, ugyanis nem bírt várni a többiekre, akik azt mondták, hogy 10re ott lesznek, viszont 11kor még mindig nem voltak sehol. Később ki is derült, hogy miért: előző nap este Franc összetalálkozott egy macskával, ami úgy gondolta, hogy a lehető legjobban bele kell mélyesztenie a karmait Franc lábába. Ezért el kellett nekik menni az ügyeletre. Aztán, amikor visszamentek és lefeküdtek aludni, akkor valami neszt hallottak, valami nagy állat járkált náluk, ami miatt másnap a menedzsment kiment hozzájuk és kikérdezték őket. Jenny elvileg velünk lakott volna, de a szobájában meglátott néhány csótányt, ami költözésre szólította őt :D kicsit fura volt, hogy indonéz létére ennyire megijedt a csótánytól, de ez van :D

Aztán írt a német Anne is, hogy jön Lombokra, és összefuthatnánk. Szilveszterkor a többiek leléptek, így ketten maradtunk Viktoriiával. Összehoztuk a találkozót Anneval, vettünk pár italt és lementünk a partra, ahol megvártuk az éjfélt. Ölelkeztünk néhány külföldivel, és néztük a tűzijátékokat, amik végig láthatóak voltak a part mentén.

Újév napján Viktoriiával fogtuk magunkat és elsétáltunk az 5 km-re lévő strandhoz. Ez 1 óra gyaloglást jelentett, bár többnek tűnt. Annyi ember még életemben nem köszönt nekem, mint azon az egy napon. Hihetetlen, hogy mennyire beindulnak az indonézek, ha külföldit látnak :D Itt eltöltöttünk egy egész napot. Persze kaptam egy kis leégést, de már meg sem kottyant, hisz addig is eleve jól le voltam égve.

Január 2-án sajnálatos módon Viktoriia lelépett, visszament Balira, így hát egyedül maradtam Kutában. Lustálkodtam dögivel, a teraszra kiülve élveztem a kilátást és a hangulatot, elmentem a kedvenc warungunkba, valamint lementem a Kuta Beachre, mert arra még nem sétáltam el. 3-án úgy döntöttem, hogy elindulok a reptérre és a reptéren fogom az éjszakát tölteni, hiszen ez a legjobb mód a spórolásra. Így is történt, a warungból az egyik emberke 50 ezer rúpiáért elvitt a reptérre motorral, minden jót kívántam neki és nekivágtam a 16 órás csövizésnek. Couch Surfingtől megismertem egy lányt, aki felajánlotta, hogy elmehetek az anyukájához, és másnap reggel kivisz a reptérre, de már beleéltem magam a 16 órás várakozásba, úgyhogy szépen megköszöntem a lehetőséget, de valami új kalandot akartam kipróbálni a reptéren éjszakázással. A reptéren ugyanakkor felturbóztak engem is, ugyanis először azt mondták, hogy lehet, hogy felférek egy előbbi jakartai gépre. Egy álmom vált volna valóra, ha előbb hazajöhetek, de aztán kiderült, hogy sajnos nem tudok visszajönni, ha csak nem kifizetek vagy 1 millió rúpiát. Ugyanis a megüresedett hely egy másik kategóriában volt. Hát nekem nem érte meg az 1 milliót, ráadásul még annyi pénzem sem volt.

A 16 órás várakozás nem volt olyan rossz, mint amilyennek először képzeltem. Megírtam néhány levelet, rejtvényt fejtettem, de sajnos aludni nem tudtam a hihetetlenül sok légy miatt. Itt valamiért nem váltották fel a legyeket a nagy, fekete bogarak. Legjobban a repülőre való felszállást vártam, hiszen ott már biztosítva volt az alvás, még, ha kényelmetlen is. De nem így történt, ugyanis kiderült, hogy a 2 órás útra is kapunk szórakoztatást, ott voltak előttünk a beszerelt képernyők a sok filmmel.

Így hát megnéztem 3 Jóbarátok részt. Természetesen landolás után aludtam be annyira, hogy a stewardessnek kellett felkeltenie, hogy le kellene már szállni.

Innen már csak a hazautat kellett megszerveznem. Először gojekkel akartam jönni (motoros taxi), de nem találtam meg a térképen a pontos helyet, ahova rendelnem kellett volna, elmagyarázni pedig tuti nem tudtam volna, hogy hol vagyok. A Gojek telefonos applikációval működik, telefonnal lehet csak megrendelni, és fix árazása van. Nem olyan, mint az „ojek”, ahol a bácsik kinn állnak az utcákon és elvinnének téged bárhová motorral. Náluk alkudni kell rendesen. A reptéren ilyennel is találkoztam, 100 ezer rúpiáért akartak elhozni. Mondtam nekik, hogy ez nagyon drága, ne nézzenek hülyének, mert Jakartában élek és nem először megyek haza a reptérről. Mondtam nekik, hogy a gojek is 52 ezret kér csak el, miért fizetnék akkor 100 ezret nekik. 80ig lementek az árban, de szerintem nem fogták fel, hogy a gojek még mindig 52 ezerbe kerül. Végülis úgy döntöttem, hogy rendelek egy kocsit Uberen, és akkor még aludni is tudok hazafele. Habár az alvás nem jött be, fél óra alatt haza is értem, és aludhattam itthon.

Ezennel véget is ér a Balis-Gilis-Lombokos kalandom, remélhetőleg hamarosan újabb utazással jelentkezhetek. Bár a január és február hónap eléggé tele lesz promóciókkal, úgyhogy az igazi utazás rám csak márciusban és áprilisban fog várni.

A következő bejegyzésemben mesélnék az első igazán vidéki promóciómról Batam és Tanjung Pinang városában.