Újabb repteres sztorik – avagy érkezésem Balira

Végre eljött az újabb utazás napja. Őszintén szólva semmi kedvem nem volt utazni, legszívesebben inkább itthon végigültem volna az ünnepeket és pihentem volna egy nagyot. Főleg a pénzügyek miatt is tettem volna ezt, hiszen úgy éreztem, hogy 3 millió rúpia (60 ezer Forint) nem lesz elég a 12 napra.

A tervezett 3 órási indulást Deswa kollegám előrehozta 2 órára. Ő vitt ki a reptérre, viszont 4kor volt valami tervezett találkozója, ezért vissza akart érni. Mondom nem gond, én tudok várni a reptéren, ez nem jelent semmi akadályt. Végül akkora volt a forgalom, hogy nem hogy ő nem ért vissza 4re a tervezett találkozójára, de még a reptéren sem voltunk még kinn 4kor. Ez egy negatív rekord a jakartai tartózkodásom alatt, hiszen a suli és a reptér közötti utat fél óra alatt meg lehet tenni. (ez az eddigi pozitív rekordom… na jó, 36 perc)

Nagy nehezen kikecmeregtünk a 3. terminálra, ami teljesen máshogy nézett ki, mint az 1-es és a 2-es, és tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen én arra a terminálra érkeztem Indonéziába. Kicsit kellett keringenem, hogy megtaláljam a kapukat, hiszen felmentem az emeletre és mindenhol az Air Asia színei díszelegtek. Csak utána mondták, hogy a LionAirt megtalálhatom a belföldi indulásnál. Na mondom acht soo… 

Aztán találkoztam a rémálmommal: több 100 ember, és csak 2 kapu volt használatban: 1 az Air Asia belföldi járatainak, és 1 a Lion Air belföldi járatainak. Épp Surabayába hívták az embereket, mikor látom, hogy osztogatják az italokat és az ételeket. Kicsit gyanús volt a dolog, hiszen nem szoktak csak úgy ételt osztogatni, kivéve a repülőtéren lévő Mikulás, aki minden kisgyereknek egy nyalókát adott a kezébe. Mivel az ég adta világon sehol nem volt egy kivetítő, hogy mikor, honnan, milyen gépek mennek, ezért megnéztem a Soekarno Hatta honlapján az indulásokat. Hát 1 órás késés volt éppen, úgyhogy már akkor elkönyveltem, hogy tuti, hogy én is késni fogok 1 órát. De legalább kaptam én is vizet és kaját. És tényleg késtünk.

Az út jó volt, ablak mellett ültem, és sikeresen el is aludtam. Úgy éreztem, hogy nem alszok, de ehhez képest elég hamar elment a 2 órás repülőút. Ilyen jót repülőn még nem aludtam.

Denpasarba érve már a repülőtéren megmutatkoztak a balinéz jelek: az érkezési oldalon nem egy szobor volt kis szökőkúttal, halakkal. Képet sajnos nem csináltam róla, mert siettem, ezért itt egy internetes kép:

Este 10 óra után voltunk ugyanis, én pedig oda akartam érni a szállásra, viszont még egy jó kis taxikeresgélés ettől még elválasztott.

Az Interneten utánajártam, hogy 50 ezer rúpiáért be lehet érni Kutába Denpasarból, ezért tartottam is magam ahhoz, hogy én 50 ezer rúpiánál többet nem fogok fizetni. A terminálból kilépve megrohamoztak a taxisok az ajánlatukkal, kivétel nélkül 150 ezerért vittek volna el Kutába. Na mondom ennyire hülyének ne nézzenek, 5 km-re van a hely, 15 perc alatt ott vagyunk. Aztán jött a legviccesebb beszólás este 10kor: nagy a forgalom, azért ennyi az ár. Na mondom ember, nagy forgalom Jakartában van, nem itt. Én csak röhögtem a taxison, meg ő is rajtam, mindketten hülyének tartottuk a másik árazását. Végül egy ember ajánlotta fel, hogy motorral elvisz a hotelig 50 ezer rúpiáért. Persze nem mosolyogtam a dologtól, de legalább 50 ezret kell fizetnem, hogy odaérjek. Pár perc séta után kicsit féltem az embertől, ugyanis mentünk, mentünk, aztán az út egyre sötétebb volt. Féltem, hogy mi van, hogy ha ez most megkésel, hiszen 3 millió van a táskámban, stb. stb. De aztán kiderült, hogy a motoroknak való parkoló kicsit távolabb volt. Az ember aztán próbálta felemelni az árat, de mondtam neki, hogy nem, 50 ezerben egyeztünk meg. Végig sírt a szája, hogy nagyon hosszú az út, az 50 ezer az neki kevés. Tudattam vele, hogy Jakartában 50 ezret kell fizetni a motoros taxisoknak kb. 25 km-ért, úgyhogy szépen maradjon csöndben, mert neki a felét se kell levezetnie. Aztán sikeresen továbbment a hotelen is, mikor észrevettük, persze visszafordultunk, és akkor is mondta, hogy ezért fel fog számolni pluszt. Én nem szóltam semmit, odaértünk, belenyomtam a markába az 50-est és otthagytam. Nem kiabált utánam, hogy többet kellene adni, úgyhogy nem volt probléma. Végülis ne is problémázzon, ő mondta, hogy elvisz a hotelig 50-ért… :D

Viktoriia, az ukrán útitársam már ott volt a hotelben, de már aludt. A hotel elnevezés amúgy túlzás, szállón voltunk, egy szobában 9-en voltunk. Kicsit megdöbbentem, mikor beléptem a szobába: előttem 3 db 3 emeletes ágy volt, és miért is ne, a legtetején aludtam :D

Mentem is aludni, hiszen másnap korán kellett kelni.

Következő bejegyzésemben bővebben írok a Balin szerzett élményeimről :)