Beteges promóció Medanban

Utolsó Jakartán kívüli promócióm Medanban, Szumátra szigetén volt. Makassar és Medan között mindössze 1.5 nap volt, ami alatt túl sokat sajnos nem tudtam pihenni. Ez az idő alatt viszont lett egy új lakótársam Ildi személyében. Neki ki kellett költöznie az előző lakásából, mert túl drága lett volna, ha egymaga akarja fizetni. Habár ő nem ide akart költözni, kénytelen volt ezzel beérnie, mert a környéken nincs olyan lakás, amit tudott volna fizetni és jól is néz ki. Személy szerint én elvagyok ezzel a lakással, persze nem a legjobb, ugyanis felújítva még nem volt, a falak vizesednek/penészednek, csak hideg víz van, és tele van hangyákkal és csótányokkal. De szerintem 6 hónapig élhető körülményeket nyújt a lakás, ami eleve jobb, mint az 1. indiai lakásom. A hideg vízzel pedig nincs is bajom, nekem jól esik a kinti 30 fokos meleg mellett, hogy hideg vízzel tusolhatok le.

Előre féltem Medantól, hiszen a főnök is velünk tartott. Utolsó pillanatban úgy döntött, hogy Ildi is velünk jöhet, nem kell Jambiba mennie. Örültem ennek, mert féltem, hogy olyan szobatársat kapok, aki megint azt akarja, hogy égjen a villany a szobában – hogy elmenjenek a szellemek… :’D 4. társunk pedig Fatir lett.

A promóció egy mallban volt. Az első nap jó volt, tetszett, sokan odajöttek hozzánk beszélgetni. A nap vége viszont már nem tetszett annyira, ugyanis az ebéd nem esett túl jól, túl sok chilli volt a levesben, ezért elkezdtem erősen WC-re járni. A délutánt a hotelben is töltöttük, ami nagyon jól nézett ki, viszont a reggeli gyér volt: mindössze egy kis croissantot és egy kis méretű kávét kaptunk a lenti Starbucksból. Persze finom volt, de ahhoz, hogy kibírjuk evés nélkül délig nem volt túl elégséges.

2. napon nem lettem jobban, főleg azért nem, mert egész éjszaka a WCre jártam. Ennek ellenére megpróbáltam a napot, Fatirral iskolákat látogattunk egy kész őrült sofőrrel. Hajtott össze-vissza, úgyhogy elég hamar elő is jött a rosszul létem. Fatir mit sem törődött az állapotommal, állandóan küldött a diákokhoz fotózni, meg prezentációt kellett tartani… a 6. iskola után 1 órakor már megjegyeztem neki, hogy igazán elmehetnénk már ebédelni, meg jól esne, ha nem úgy kezelne, mint egy használati tárgyat. Az egyik iskolában ugyanis az történt, hogy kiraktunk egy plakátot, Fatirnak meg mondtam, hogy diákokkal fényképezze le. Leszólítottunk párat, akik túl félénkek voltak még egy közös fotóhoz is, ezért befutott a legközelebbi terembe, és elkezdi, hogy „Itt egy bulé, fényképezkedjetek vele!”. Kicsit kiakadtam, de abban a pillanatban nem akartam mondani, hogy én speciel nem akarok fényképezkedni ilyen módon. Utána természetesen mondtam neki, mire csak röhögött. Ebéd után viszont kértem is magamat vissza a hotelbe, mert nem éreztem magamat annyira jól, hogy még visszamenjek a mallba. Este egyedül voltam, ugyanis a többiek elmentek kocsikázni promó után.

A harmadik nap full unalom volt, alig volt ember a helyszínen. Promóció után elmentünk együtt vacsorázni és lebeszéltük, hogy pénteken, mivel nincs promóció, elmegyünk a Toba tóhoz, Szumátra legnevezetesebb tavához.

Így is történt, másnap kora reggel 4kor indultunk is a tóhoz, ahova 3 órás kocsikázás után értünk le. Próbáltuk Ildivel meggyőzni a főnököt, hogy keressünk valami közelebbi helyet, mert annak semmi értelme, hogy lekocsizunk, csinálunk pár képet és indulunk is vissza. A Toba tó meg amúgy is több napos kirándulás. Mikor leértünk a tóhoz, fogtunk is egy kompot, hogy átmenjünk az ottani szigetre, a Samosirra. Elég híres az ottani kis faluról és annak a kultúrájáról. Be is fizettünk egy kis műsorra, aminek a fénypontja az ott táncoló faember volt. 

Elmesélték a történetet, hogy anno a hercegnek meghalt az édesapja, és nagyon szomorú lett. A népe pedig ezt a bábut készítette neki, hogy ezzel jobb kedvre derítsék a herceget és újra tudjon nevetni. Habár maga az ember elég félelmetes, mikor elkezdett táncolni, mindenkit jó kedvre derített :D

Ezután megnéztünk egy sírt és mentünk is vissza a komphoz, és vettük az irányt Indonézia legmagasabb vízesése felé, a Sipisopisohoz. A 2 órás kacskaringózó út alatt Fatir el is hányta magát, amin cseppet sem csodálkoztam, mert a sofőr nem törekedett a lassú vezetésre. 

A vízeséshez érve nem túl sok kedvem volt túrázni, főleg, hogy azt mondták, hogy 45 perc alatt lehet megtenni 1 irányt, ami csak lépcsőből áll. Nem számoltam meg, de azt az információt kaptam, hogy 1200 lépcsőfokból áll. Ildi le akart menni, úgyhogy végül én is lementem. Főnök egy ideig eljött velünk, majd visszafordult. Már az elején sem akart lejönni. A vízeséshez elég hamar leértünk, én pedig megpróbáltam közelebb kerülni a biztosításom használatához azzal, hogy minél közelebb menjek a vízeséshez. Ildi nem is jött el velem, én viszont odamentem az egyik nagy kő mellé, aminél tovább már tényleg életveszély menni, mert annyira nedves volt ott minden kő, hogy könnyen megcsúszhat az ember – na meg a lezúduló víztömeg miatt látni nem lehetett kb. túl sokat. Felejthetetlen élmény volt mindössze pár méterrel lenni a 800 méteres vízeséstől.

A jó kis túra után vettük is az utunkat vissza Medan felé. Egy idő után megálltunk vacsorázni, ahol jól belaktunk, és jó sokat el is költöttünk. Ennyit itt még nem hallottam kajára költeni :D

Hajnali fél 2re vissza is értünk a hotelbe, ahol nem volt problémánk az elalvással.

Másnap kijelentkezés után Medan néhány nevezetességét néztük meg – kb. a főnök nélkül, mert eléggé lebetegedett. Ő benn maradt a kocsiban és várt minket. Megnéztünk egy palotát, egy hindu templomnak kinéző keresztény katolikus templomot (itt nem tudom hány év után elmondtam egy imát), valamint Medan mecsetét. Utána vettük is az irányt a repülőtér felé, hogy jöjjünk vissza Jakartába. Ott viszont késés fogadott minket: a repülőnk 3 órát késett, míg a Medan – Jakarta útvonal eleve kicsivel több, mint 2 óra. Egyikőnk sem volt boldog tőle. A méreg csak akkor tört igazán elő, amikor landoltunk Jakartában és vártuk a bőröndöket, amiket kb. fél óra elteltével hoztak csak ki, majd várhattuk a Grabcar alkalmazással rendelt kocsinkat is, hogy szépen elhozzon minket haza. Végül hajnali 2kor haza is értünk.

Véget ért a Jakartán kívüli promócióim időszaka. Következő bejegyzésben olvashattok egy felmerült problémáról velem kapcsolatban, ami eléggé elrontotta a kedvemet attól, hogy nap, mint nap menjek dolgozni.