Végre vége a nagy utazásnak, így megérkeztem én is a
beszámolókkal. Hihetetlenül fárasztó volt ez a 2.5 hét, hiszen mindez tele volt
koránkelésekkel, 6 repülőúttal, órás vezetésekkel, sok sétálással és persze a
nagy meleggel. Kezdjük is hát el az elejétől… Szingapúrral!
Február 18-án reggel a reptérre vezetett az utunk Ildivel.
Jó korán kiértünk, ezért szobroztunk vagy egy órát a check ines pultoknál,
mielőtt felmentünk volna a kapukhoz. Hihetetlen módon semmi extra nem történt a
repülőút alatt, és még a repülőtéren sem, úgyhogy ugorhatunk is Jakartától 2
órára – Szingapúrba.
Landolás után ahelyett, hogy a kijáratot kerestük volna,
mindenáron a terminálon belüli kertet akartuk megtalálni. Jómagam arra
számítottam, hogy leszállunk a repülőről és mindenhol növény fog minket
körülvenni, de nem. Egy tök egyszerű terminál közepén találtuk magunkat tele
emberrel és kapukkal. Nagy nyavalygások közepette úgy döntöttünk, hogy
elkezdünk menni a kijárat fele, mikor hirtelen felbukkant a jelzés, hogy merre
kell menni a kaktuszkert felé. Így hát ki is mentünk. Maga a kert szép volt, de
nem volt túl nagy durranás.
Csináltunk néhány képet és vettük az irányt a
bevándorlási felé, majd a metró felé, amivel mehettünk a városba. A tervünk az
volt, hogy nem váltunk pénzt a terminálon, hanem Ildi megveszi a
bankkártyájával a jegyeket, és majd a városban váltunk pénzt, és lerendezzük a
tartozásomat. Nagy pechünkre nagy kevergés után kiderült, hogy a jegyet
valamiért éppen nem lehetett kártyával fizetni, úgyhogy mehettünk vissza a terminálra
pénzváltót keresni. Habár 2kor landoltunk, örültünk, hogy 4kor felszállhattunk
a metróra. A metró körülbelül 1 óra volt Chinatown megállóig. Eredetileg Couch
Surfingeltünk volna, de úgy döntöttem, hogy 1 éjszakára nem megyünk el az
emberhez, mert másnap csak problémák akadtak volna a táskákkal. Inkább
elmentünk egy olcsó hostelbe, ahol ott tudjuk hagyni a cuccost, és mehetünk a
dolgunkra, majd visszatérhetünk értük este. Így hát egy nagyon olcsó, SGD 15-be
kerülő helyet választottunk, ami a metrókijárattól 1-2 percre volt, és nagyon
normálisan nézett ki benn minden. És a reggeli is benne volt az árban, bár a
reggeli nem valami svédasztalos reggelinek minősül, persze a svédasztal meg
volt a 2 féle gabonapehely, kenyér, és 3 féle kenyérre kenhető massza
választási lehetőséggel.
Cuccainkat letéve indultunk is kaját keresni, hiszen már 6
óra volt, és mi reggel óta nem ettünk semmit. Bekerültünk a negyed egyik
legolcsóbb utcájába, ami tele volt finomabbnál finomabbnak tűnő ételekkel és
italokkal.
Nagyon sok hezitálás után döntöttünk egy hely mellett, ahol egy SGD
4-os levest választottunk. Jómagam alábecsültem az adagot, ezért kértem hozzá
húsos pitákat, mondva, hogy nehogy éhes legyek pár óra múlva. Mikor megkaptuk a
levest, rá kellett jönnünk, hogy ezt ma mi nem fogjuk megenni, hiszen a
levesnek nemhogy csak a léje volt sok, de bele volt téve egy jó nagy adag
tészta. Ildi a negyedét sem tudta megenni, én nagy kínok árán a feléig tudtam
eljutni.
Ezután pedig indultunk is neki a városnak, mégpedig
Szingapúr folyójához, hogy elmenjünk esti hajókázni. Sétálgattunk a pénzügyi
negyedben, egy rakat képet csináltunk. Eljutottunk a Merlionhoz, ami Szingapúr
jelképe: egy oroszlán és egy sellő ötvözete.
Itt megálltunk selfieket csinálni,
ugyanis Putri nevezetű kollégánk mondta, hogy küldjük üdvözletét a
transzvesztita jelképnek (ezt nem tudom miért mondta, Ariel apja is sellő volt…
vagy nem?). Na mindegy, ennek örömére elküldtük neki a képet, hogy lássa, hogy
ott voltunk. Fél 10 körül pedig visszasétáltunk a hostelhez, ugyanis mi már
eléggé fáradtak voltunk. Fürdés után mentünk is aludni.
Másnap viszont nem indult jól a reggel: szakadó esőre
ébredtünk. A terv a Garden by the Bay volt, amiről tudtuk, hogy nagyon nem fog
sikerülni, ugyanis az nem olyan jó esőben. Így hát változtattunk a terven,
először vártuk, hátha eláll az eső, de nem így történt, így csak délben
indultunk neki a napnak. A kínai negyedben kezdtünk el járkálni: megnéztünk
néhány templomot, majd elindultunk a város közepe felé zsinagógákat megnézni.
Ekkor jól le is szakadt az ég, ráadásul a lábunk már totál ki volt. 5re mentünk
vissza a szálláshoz, hogy felvegyük a cuccainkat és induljunk a Couch Surfingesünkhöz,
aki 3 éjszakára elszállásolt minket.
1 órás buszozás után ki is értünk Bishanhoz, ahol tele volt
a környék lakóházakkal. Hamar meg is találtuk hostunk lakását. Megismerkedtünk
Fizhával, akinek Couch Surfingen írtunk, a férjével, a gyerekükkel és az
indonéz dadájukkal. Nagyon aranyosak voltak. Kicsit beszélgettünk, lefürödtünk
és indultunk is egy steamboat étterembe, ahova meghívtak minket Fizháék. A
barátaik is eljöttek, akik találkozni szerettek volna velünk ottlétünk
folyamán.
A steamboat egy kínai hagyomány, leginkább hallal tálalják. A
lényege, hogy kap a társaság egy jó nagy bödön levest, amibe kedvük szerint
lehet beledobálni a megfőzhető húsokat. A mi esetünkben volt garnélarák, valami
nagyobb rák, halgolyó, polip, 2 féle hal, valamint egy ismeretlen eredetű
dolog, ami az ismeretlensége ellenére nagyon finom volt. Hihetetlen jót ettünk,
nagyon ízlett a dolog.
Másnap ismételten lógott az eső lába, így nem mertünk
elmenni a Garden by the Baybe, hanem inkább a kínai kertet választottuk. Itt is
lejártuk a lábunkat, nagy szenvedések közepette indultunk tovább az indiai
negyedbe, ahol egy jót ebédeltünk. Tulajdonképpen az éttermeken kívül más
értelmes dolgot nem nagyon lehet az indiai negyedben találni. Így hát hamar
mentünk is tovább az arab negyedbe, ahol kávézni szerettünk volna, de az
Istennek nem találtunk eredeti arab kávézót. A kávézásra viszont már ráállt az
agyunk, így hát beültünk egy francia kávézóba és ott próbáltunk kipihenni
magunkat – ami nem ment. Így sajnos a napot be is fejeztük, ismét nem mentünk
el a Gardens by the Baybe. A talpamban szúró fájdalom jelentkezett, menni is
alig bírtam. Nem tudom, hogy mi történt velem, mert általában nem vagyok
utazásokkor ennyire nyámnyila. Este a szállásadónk hivatalos volt egy vacsorára
egy ismerősével, úgyhogy ők elmentek otthonról, mi viszont jó korán lefeküdtünk
aludni Ildivel.
Utolsó napon hihetetlen módon jól kezdődött a nap. Gardens
by the Bayyel akartunk kezdeni, de úgy döntöttünk, hogy inkább az állatkertbe
megyünk, mert az előbbi később zár, míg az állatkert nincs nyitva este 9ig. Ezt
a döntést később megbántuk, ugyanis az állatkert annyira nem volt nagy szám (de
annál drágább…), a lábunkban megint előjöttek a fájdalmak és pénzünk sem volt
már. Állatkert után viszont elmentünk egy szent helyre, ami gyalog kb. 15
percre volt a szállásadónk házától. Azután pedig mentünk is haza, jó korán
értünk vissza. Az este folyamán a közeli parkban egy rendezvény volt a kínai
újév alkalmából, így Fizhah elhívott minket, hogy menjünk el velük. Mi persze
igent mondtunk rá, azonban Ildi lefeküdt és úgy bealudt, hogy lehetetlen volt
felkelteni. Végül egyedül mentem el velük, miután elfogyasztottunk egy
hihetetlenül finom vacsorát, amit Fizhah csinált. Közvetlenül nem tudtam neki
segíteni, közvetetten viszont igen: vigyáztam a Zaynra, a 8 hónapos fiukra. A
parkban sétálva többet sikerült beszélgetni, kikérdeztem, hogy milyen az élet
Szingapúrban. Meglepődtem, hogy miket mondott Fizhah. Egyrészt a
szólásszabadság nagyon minimális, nem szabad ellentmondani a kormánynak. Aztán
beszéltünk az együttélésről, ami kb. olyan, mint Indonéziában: a lányok és fiúk
nem nagyon élnek együtt házasság előtt annak ellenére, hogy az utcákon jobban
fel lehet ismerni a párokat, azaz nem lehet akkora nagy tabu a párkapcsolat.
Beszéltünk a házvételről: aki lakni akar Szingapúrban, az mindenképp vegyen
házat, mert a bérlés iszonyatosan magas. Kezdő fizetés kb. SGD 2000, míg a
lakásbérlés kb. SGD 1900, persze attól függ, hogy melyik területről van szó. A
lakásvásárlás pedig kész rémálom: lehet venni a szabad piacon is, ahol iszonyat
drágák a lakások, viszont azonnal megkapod. A másik lehetőség, hogy a
kormánytól veszi az ember. Ez feliratkozás alapján megy. Eltart „pár” évig,
mire megkapja az ember a lakást, Fizhah mondta, hogy az egyik ismerőse 5 év
után kapott ilyen lakást. Ezen csodálkoztam, és kérdeztem, hogy hogy lehet,
hogy ilyen lassan kapnak lakást, amikor itt van egy csomó épület felhúzva, meg
építkeznek, stb. stb…. aztán mondta, hogy akkor kezdenek építeni, amikor már megvan
a lista, hogy kinek kell lakás. A lakásvásárlást is csak házasok tehetik meg,
vagy a 35 éven felüli egyedülállók. Aztán az autók is nagyon sokba kerülnek,
valamint a parkolás is, ezért nem nagyon éri meg az embereknek, főleg, hogy
kitűnő a tömegközlekedés. Az autók rendszámán meg lehetett figyelni egy eltérő
dolgot: voltak fekete, valamint piros rendszámú kocsik. A fekete rendszámúakat
bármikor lehetett használni, a pirosakat viszont csak este, valamint hétvégén.
Természetesen a piros rendszámúakra kevesebb adót kellett fizetni.
Természetesen lehet használni piros rendszámú kocsit hétköznap napközben is, de
ebben az esetben mindig kellett venni egy kártyát a tulajnak, hogy ne büntessék
meg a használatért. Nagyon örültem, hogy ennyit megtudhattam Szingapúrról és,
hogy sikerült eljutnom ide.
Másnap reggel jó korán indultunk a reptérre, ugyanis a
buszjáratok kicsit nehézkesen mentek. Szállásadónk a taxit javasolta, de
sikerült találnunk egy olyan variációt, hogy elsétáltunk a 20 percre lévő másik
metróhoz, ahonnan indult az első járat, utána átszálltunk egy buszra, ami
kivitt a reptérre. A reptéren ismételten minden rendben volt, a repülőút alatt
mindketten próbáltunk aludni :)
Következő bejegyzésben írok az indonéz bevándorlásomról,
valamint Makassarról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése